Keresztény Advent Közösség
Legfrissebb
Archívum
Rovatok
Tanulmányok
Kereső
Linkajánló
Elérhetőségünk
Jelek 2010/5
Egészség
Életmód
Betegeknek, küzdőknek
Család
Hétköznapi csodák
Társadalom
Aktuális
Történelem
Bibliai régészet
Biblia
A Bibliáról
G o o g l e
www.jelek.hu
web
 


Egy félreérthető ige vizsgálata
A kánai menyegző
A mérsékelt alkoholfogyasztás hívei Krisztus csodatételét, amikor a kánai menyegzőn a vizet borrá változtatta, elsődleges bizonyítéknak tartják, hogy Jézus szentesítette az alkoholtartalmú italok fogyasztását. Úgy érvelnek, ha Jézus 400-500 liternyi jó minőségű, alkoholtartalmú bort állított elő a menyegzői társaság részére, akkor nyilvánvaló, hogy jóváhagyta az alkohol mérsékelt használatát. Az a hit, hogy Krisztus Kánában alkoholtartalmú bort készített, öt feltételezésre épül:
– Úgy vélekednek, hogy az oinos (bor) szó csupán erjedt szőlőitalra, azaz borra vonatkozik.
– Feltétezik, hogy mivel az oinos (bor) szót arra a borra is alkalmazzák, ami kifogyott, és arra is, melyet Krisztus készített, mindkét bornak alkoholtartalmúnak kellett lennie.
– Azt gondolják, hogy a zsidók nem tudták, hogyan kell az erjedéstől megóvni a szőlőlevet, és mivel – ahogyan William Hendriksen érvel − a menyegző ideje éppen a tavaszi húsvét előtt volt (vö. Ján 2,13), azaz hat hónappal a szőlőszüret után, tehát a Kánában használt bornak volt elég ideje ahhoz, hogy megerjedjen.
– Feltételezik, hogy a násznagy jellemzése a Krisztus készítette borról, ti. „jó a bor”, jó minőségű, alkoholtartalmú bort jelent.
– Feltehető, hogy a „megittasodtak” (Ján 2,10) kifejezés − amit a násznagy használt
− jelzi a vendégek lerészegedését, mert idáig erjedt bort ittak. Következésképpen a Jézus készítette bornak erjedt bornak kellett lennie.
Az oinos jelentése.
Pogány és keresztény szerzők az oinos kifejezést egyaránt alkalmaztak mind az erjedt, mind az erjedetlen szőlőlére. Csak egy példát kiemelve: a Septuagintában a szőlőlére vonatkozó héber tirosh szó fordítására legalább 33-szor használták az oinost, amely kifejezés mindenfajta erjedt és erjedetlen bort egyaránt magában foglaló, többjelentésű szó, miként a héberben a yayin és a latinban a vinum. Az, hogy a bort, amelyet Jézus Kánában készített, oinosnak nevezik, nem szolgáltat alapot ahhoz a következtetéshez, miszerint erjesztett bor volt. Belső bizonyítéknak és erkölcsi valószínűségnek kell meghatároznia a „bor” jellegét. E kérdés eldöntéséhez az evangélista feljegyzése tartalmaz információt. Az oinos mindig alkoholtartalmú volt?
Feltevések és magyarázatok
A második feltevés, hogy a kifogyott és a Jézus készítette bor is alkoholtartalmú volt, jobbára az első feltevésen alapul, mely szerint az oinos kizárólag alkoholtartalmú borra vonatkozik. Abbot Dictionary of Religious Knowledge (Vallásismereti szótár) c. munkájában a következőket írja ezzel kapcsolatban: „Egészen világos, hogy a bor szó nem szükségszerűen utal erjedt folyadékra. Csak a szőlő termékét jelzi.” A kitűnő hellenista, Sir Richard Jebb, a cambridge-i egyetem görögprofesszora kijelentette, hogy „ az oinos többjelentésű szó, amely talán mindenféle italt magában foglal”. Másrészről a Krisztus készítette bort úgy különböztették meg a korábbitól, hogy ton kalonnak nevezték (jó bor). Ez arra enged következtetni, hogy a két bor – minősége, fajtája – nem volt azonos. A szőlőlé tartósítása. A harmadik feltételezés szerint egy tavaszi esküvőn, hat hónappal a szüret után lehetetlen volt erjedetlen szőlőlét adni a vendégeknek, mert tartósításának technológiája ismeretlen volt abban az időben. Ezt a feltételezést az újtestamentumi idők római világából származó néhány bizonyíték hitelképtelenné teszi. Ezek a szőlőlé tartósításának különböző módozatait írják le. A 4. fejezetben láttuk, hogy a szőlőlé tartósítása néhány esetben egyszerűbb eljárás volt, mint az erjedt bor tartósítása. A kánai menyegzőn tehát lehetséges volt, hogy a húsvéthoz közeli időszakban is erjedetlen szőlőlevet szolgáljanak fel, mivel azt egész éven át meg tudták őrizni erjedetlen állapotában. „Jó minőségű, alkoholtartalmú bor.” A negyedik feltevés, hogy mivel a Jézus készítette bort a násznagy „jó bornak” minősítette, annak magas volt az alkoholtartalma. Az efféle feltételezés 20. századi ízlésen alapul. Albert Barnes, jól ismert újtestamentumi tudós és Biblia-magyarázó János 2,10-hez fűzött magyarázó megjegyzéseiben arra fi - gyelmeztet, hogy „ne csaljon meg bennünket a »jó bor« kifejezés”. Mi „azért használjuk a kifejezést − magyarázza −, hogy erejéhez és részegítő hatalmához viszonyítsunk. De az itt szereplő szóhoz nem társul efféle jelentés”. Az újtestamentumi idők római világában a legjobb borok azok voltak, amelyek alkoholos tulajdonságát főzéssel vagy szűréssel eltávolították. Plinius például azt mondja, hogy a „borok akkor a leginkább jótékonyak (utilissimum), amikor erejüket szűrővel eltávolították”. Plutarchos hasonlóképpen kijelenti, hogy „sokkal kellemesebb azt a bort inni, ami nem borítja lázba az agyat, nem ködösíti el az értelmet, és nem ébreszti fel a szenvedélyeket”, mert erejét gyakori szűréssel eltávolították. Barnes is – idézett művében – ókori szerzőkre hivatkozik: „Plinius, Plutarchos és Horatius jónak minősíti a bort, vagyis azt vallja, hogy az ártalmatlan és ártatlan a legjobb bor (poculis vini innocentis). A leghasznosabb bor (utilissimum vinum) pedig az, amelynek csak csekély ereje van, a legegészségesebb bor (saluberrimum vinum) viszont az, amikor a musthoz vagy léhez semmi olyat nem tettek, ami meghamisíthatja. Plinius kifejezetten azt állítja, hogy az a »jó bor«, amelynek nincs szesztartalma (Lib. iv. 13. fej.). Nem szabad tehát azt feltételezni, hogy a jó bor biztosan erősebb, mint a másik. Sőt, inkább arra kell gondolnunk, hogy gyengébb. Bizonnyal az a legjobb bor. Az itt említett bor minden kétséget kizáróan egy Palesztinában általánosságban fogyasztott ital volt. Tiszta szőlőlé. Nem lepárlással készült, nem volt kábító hatása sem, s nem olyan anyagokból volt összeállítva, mint amilyet mi iszunk ebben az országban. A Palesztinában fogyasztott, mindennapos használatban lévő bor a szőlő egyszerű leve volt.” A Krisztus készítette bor ezek alapján tehát nem alkoholtartalma miatt volt jó minőségű, hanem azért, mert −„frissen készített újbor volt. Nem régi, romlott, mint amilyen akkor lenne, ha részegítene. Nem volt idő az erjedési folyamatra, hogy energiát adó cukrai szerkezetét leépítse, alkohollá bontsa. Így tehát Krisztus dicsőségét megfelelően képviselte, és alkalmas volt arra, hogy első nagy csodája legyen (Ján 2,11).” Rabbinikus tanú. A borra vonatkozó rabbinikus tanúságtétel teljesen egybecsengő. Isidore Koplowitz rabbi borról és erős italról szóló, rabbinikus gondolatokat tartalmazó gyűjteménye szerint „igaz, hogy néhány talmudista doktor szentesítette, sőt még javasolta is a bor mértéktartó használatát. De az Írásmagyarázat is igaz, hogy sok talmudista rabbinus nyomatékos kifejezésekkel kárhoztatta a bor és az erős italok fogyasztását. Néhányan még Izráel bukását is a bornak tulajdonították.” A helytelenítésre egy jó példa: „Amikor a bor bekerül egy ember szervezetébe, azt az értékítélete elhagyja, mert ahol bor van, ott nincs értelem.” Az alkoholtartalmú bor kártékony hatásának ismerete magyarázza, hogy néhány rabbi miért ajánlja a felfőzött bor használatát. Erről így szól a Misna: „Rabbi Yehuda megengedi azt (a felfőzött bort mint meghintő áldozatot), mert javít azon (minőségén)”. „Kitto Cyclopedia of Biblical Literature c. művében egy efféle, a (zsidók között) a leggazdagabbnak és legjobbnak tekintett borról tesz említést. Erkölcsi vonatkozások. Azt a feltevést, mely szerint Krisztus „jó bor”-a magas alkoholtartalmú volt, egy másik ok miatt is elvethetjük: rossz fényt vet Isten Fia bölcsességére. Ha a már elfogyasztott, tekintélyes mennyiségű, állítólag alkoholtartalmú bor mellé Krisztus csodálatos módon 400-500 liternyi részegítő bort hozott létre, hogy az esküvőre összegyűlt férfi ak, asszonyok és gyermekek fogyaszthassák, akkor erkölcsileg felelősnek tarthatjuk azért, ha meghoszszabbította és megnövelte részeg állapotukat. Csodája csak az alkoholtartalmú italok kiterjedt fogyasztásának szentesítésére szolgálna. Ha ez a következtetés igaz lenne, Krisztus természetének és tanításainak bűntelen voltát vonná kétségbe. Joseph P. Free helyesen fi gyelte meg, hogy a Krisztus által csodálatos módon létrehozott, hatalmas bormennyiség az ünnep végén vagy azt bizonyítja, hogy az általános (alkohol)fogyasztás megengedett volt, vagy azt, hogy az oinos ebben az esetben szőlőlé volt. „A bor egész ótestamentumi kárhoztatásának fényében bizonyosnak látszik, hogy ez az ital szőlőlé volt.” A szentírási és erkölcsi analógia elvével ellenes azt feltételezni, hogy Krisztus természetfeletti hatalmát olyan részegítő bor létrehozására használná, amit a Szentírás, „csúfoló”-nak és „háborgó”-nak (Péld 20,1) kárhoztat, s amit a Szentlélek az isteni harag szimbólumául választott. További érvünk, hogy a Krisztus által létrehozott bor jellemzésére használt kifejezés ugyancsak ezt a következtetést támogatja. „Észre kell venni – jegyzi meg Leon C. Field –, hogy a Krisztus készítette bor jellemzésére használt melléknév nem az agathos, azaz egyszerűen jó, hanem a kalos, ami erkölcsi értelemben kitűnő és megfelelő. A kifejezés Theophrastus nem részegítő borra vonatkozó jellemzésére emlékeztet, aki erkölcsös (ethikos) borról beszél.” „Megittasodtak.” A vizsgált feltevések sorában a végső a „megittasodott” kifejezéssel kapcsolatos, amit a násznagy használt. A feltevés: mivel a görög methusthosin (megittasodott) szó részegséget jelez, és a részegséget – a násznagy állítása szerint – a szokásosan először felszolgált „jó bor” váltotta ki, akkor az a „jó bor”, amit Krisztus állított elő, ugyancsak részegítő volt, mert öszszehasonlíthatták az ünnep kezdetén felszolgált jó borral. Fontos megjegyezni, hogy a görög methusko szó azt is jelentheti: „korlátlanul inni”, anélkül azonban, hogy részegségre utalna. A Parkhurst görög lexikon a methuo szócsoport Septuaginta-beli használatát idézi az ótestamentumi szakaszokban, amelyek a „korlátlanul inni” jelentést illusztrálják: „A methuo szó általánosságban azt jelenti: korlátlanabbul inni a bort, mint általában, akár részegségig, akár nem. Szenvedő igealakban: bőségesen inni, a megvidámodásig, noha nem a részegségig… (Ján 2,10). Ebben az értelemben az LXX (Septuaginta) egyértelműen használja ezt az igét 1Móz 43,34-ben, Én 5,1-ben, és úgy gondolom, 1Móz 9,21-ben is.” A methusko szót János 2,10 tehát a megelégedés értelemben használja, vagyis egyszerűen az ünnepen elfogyasztott nagy menynyiségű „borra” utal, tekintet nélkül annak részegítő hatására. A csoda célja. Végezetül a csoda megfogalmazott célja az volt, hogy Krisztus kinyilvánítsa dicsőségét, és így tanítványai hihessenek Őbenne. Ezt a célt teljesítette: „Ezt az első jelt a galileai Kánában tette Jézus, és megmutatta az Ő dicsőségét, és hittek Benne az Ő tanítványai.” (Ján 2,11) (Azzal, hogy lerészegítette a násznépet? Vagy azzal, hogy vízből „jó bort” teremtett?) Krisztus jelenléte egy esküvői ünnepségen továbbá azt a célt is szolgálta, hogy megmutassa a házasság intézményére és a társadalmi élet ártatlan élvezeteire vonatkozó isteni jóváhagyást. (Azzal, hogy – egyébként tiltott – végtelen tivornya előidézője lett, vagy azzal, hogy tiszta örömet okozott egy családi ünnepen?) Krisztus tudatában volt annak is, hogy példája hatalmas befolyást gyakorol majd a kortárs és jövőbeli nemzedékekre. Minden csodatétele (és tanítása) a kívánatos vég elérésére irányult. Megtartani jött az embert, és nem elveszíteni (Luk 9,56).
 
Nyomtatható változat        Küldés e.mail-ben Küldés e-mail-ben
 
Újdonságaink
Tanulmányok
 
Keresztény Advent Közösség © Minden jog fenntartva.