A teremtéstörténet méltó nyitánya a Bibliának. Ha először csak a stílusára nézve olvassuk el, ha csupán "fülünkkel" hallgatjuk egymás után következő verseit, máris fontos megfigyelést tehetünk. Ez az elbeszélés hallatlanul rövid, tömör, sőt talányos is, de mindannyian érezzük, hogy a szűkszavúság oka nem a határozatlanság, a hallgatás háttere nem a tanácstalanság. A hétköznapi életben is tapasztaljuk, ha valaki keveset mond, nemcsak azért teheti, mert nincs mondanivalója, hanem azért is, mert megfontolt, és jól ismeri hallgatóit. A bibliai teremtéstörténet hangsúlyozását sem tétovaság jellemzi, hanem tagolt, ünnepélyes, komoly beszéd csendül fel benne.

A Biblia első fejezete az "így volt" bizonyosságával szól Földünk teremtéséről, mely emberi tapasztalatunk számára megközelíthetetlen, de még gondolkodásunk, sejtésünk is nehezen kapaszkodik fel hozzá. A második fejezet az emberi élet elindításáról, a harmadik pedig tragikusan gyors félresiklásáról tudósít. Ebben a mindössze nyolcvan versben található az emberiség eredetének történelme! Mózes I. könyve, héber nevén a Berésith, joggal kaphatta görög fordítása nyomán azt a nevet, mely szélesen elterjedt, és fogalom is lett: Genezis. E szó magyarul "eredet"-et, "kezdet"-et jelent.

A XIII-XVI. század között véglegesített fejezet- és versbeosztás megkönnyítette a bibliai iratok áttekintését, értelemszerűen tagolta három részre a teremtéstörténetet Az 1. fejezetben az isteni teremtés átfogó leírásával találkozhatunk. A 2. fejezet a hét nap közül a leglényegesebbre, a hatodikra tér vissza, mert ekkor történt meg az ember teremtése. A 3. fejezet drámai gyorsasággal vezet a Föld feletti uralomra teremtett ember erkölcsi elbukásához, a bűnbeeséshez, ám rögtön tartalmazza Istennek a bűnre adott válaszát, a megváltás tervét is az ősevangéliumban (I.Móz. 3,15).

A fejezettagolások után még jobban látható szerkezet több tartalmi összefüggésre hívja fel a figyelmet.

Először is világosan kitetszik: a Biblia nem az egész világegyetem, hanem egyedül a mi bolygónk teremtését követi nyomon. A sokat vitatott és misztifikált "Kezdetben..." kifejezés csak a Földre vonatkozik. Más helyekenn sejteni engedi, hogy "egek régtől fogva voltak" (II.Pét. 3,5), és a földi világ előtt már más világok is léteztek (Jób 38,7; Zsid. 1,2; Jel. 12,7-9 stb.). Nekünk azonban a róluk szóló részletesebb híradás vajmi keveset jelentene. A mi nagy problémánk ugyanis nem az univerzum kiterjedtsége és ismeretlensége, hanem földi világunk, és benne most a mi nagyon is felismerhető, mégis reménytelennek látszó bajaink.

Másodszor látnunk kell e teremtéstörténetből, hogy megértése a rossz kérdésének felvetése nélkül szinte elképzelhetetlen. Nem azért, mert a rossz magyarázná a jót, az árnyék értetné meg a fényt, hanem azért, mert a teremtést és az életet gyorsan elhomályosította az ember által a világba engedett bűn. Az emberi tudat és tapasztalat számára a múltban, de legfőképp a jelenben a legnagyobb zavarokat a rossz jelenléte támasztja. A Genezis 1-2. illetve 3. fejezete tehát mélyen összetartozik, és együttesen szolgál feleletekkel.

A teremtéssel és élettel kapcsolatos kérdések jelen vannak minden megnyilatkozásban. Kimondva-kimondatlanul ott állnak minden emberi probléma mögött. Ez a tény egymagában bizonyítja, a bűn alapvető támadás az élet ellen, és földi történelmünkben olyan teret nyert, hogy a konkrét vétkeken keresztül az élet megsemmisítésére tör, mégpedig úgy, hogy előbb az ember valamilyen fokú beleegyezését nyeri meg, s aztán a rossz választások következményeit fokozza tovább.

Ha felvonultatnánk kérdéseinket, élükön minden bizonnyal a következő állna: Miért is teremtett Isten? Mi célból hozott létre világokat, s bennük a miénket is? Mi végre alkotta meg a roppant mindenséget, és egyik kis zugában a mi Földünket? Vagy a XX. század elvallástalanodott nyelvén: "Miért van inkább a van, mint a semmi?" - ahogyan ezt Heidegger, a német filozófus meg is fogalmazta a Mi a metafizika? című könyvének záró és talán választ nem is remélő összegzésében.

Azzal, hogy Istent nevezi meg teremtőnek, a Biblia irányt mutat e kérdések tudatosításához és megválaszolásához. Mert ha Isten vitte véghez a teremtés művét, akkor munkája jelleméből fakadt, és azt tükrözi. Isten jelleméről pedig a legrövidebb meghatározásban nem hatalmasságát, hanem erkölcsi tökéletességét emeli ki a Biblia: "Isten a szeretet" (I.Ján. 4,8). Vagyis, amit Ő tesz, mindig szeretetből teszi. Isten lényében nem is annyira örökkévalósága, mindenhatósága a lenyűgöző - bár ezek is azok -, hanem mindenekfölött igazságossággal párosuló szeretete. Ettől a teremtés műve sem lehet kivétel. A teremtésben is az isteni szeretetnek kellett megnyilatkoznia.

Kövessük ezen a nyomon végig előbb felvetett kérdéseinket. Induljunk ki a Bibliának Istenről adott legrövidebb meghatározásából, és gyűjtsük hozzá a Könyvek könyve további kijelentéseit! Ne csüggedjünk, ha közben rájövünk, hogy éppen Isten és az igazi szeretet ismeretében szűkölködünk, hogy sokszor úgy láttuk csak őket, mint áttört fényt a sűrű lombozaton keresztül. Használjunk fel minden lehetőséget, amely a Bibliában világossághoz segíthet. Ha nem volna teljesen eleven számunkra a kérdés, vonultassuk végig emlékezetünkben Vörösmarty nagy verseit (Gondolatok a könyvtárban, Az emberek, A vén cigány), Petőfi páratlan remekét (Világosságot!), Babits Esti kérdését, vagy az ateizmusra hivatkozó Voltaire töprengését az 1755-ös világkatasztrófa nyomán a Vers a lisszaboni földrengésről című rapszódiájában:

"A sorsunk rettegés, minden nézet szerint,
S olyan, mit biztosan hihetnénk, semmi sincs.
És a természetet kár is kérdezni, néma:
Isten kell, hogy legyen, ki szól is hozzánk néha.
Saját műve: csak ő magyarázhatja azt,
Tőle vár érveket a bölcs, s a bús vigaszt.
Nélküle kétely és tévelygések hínárja
húz, és a fulladó nem lelhet szalmaszálra..."

(Petri György fordítása)

Vagyis helyesebb, ha nem "gáncsoljuk a rendet tudatlan beszéddel" (Jób 42,3). Kívánatos lenne, ha arra figyelnénk, aki valóban tanítani is tud bennünket.