A Biblia második vázlatpróféciája teljesen párhuzamos az elsővel. Az azonosítás könnyű lesz, mert amit Isten megmutatott egy pogány királynak arany, ezüst, réz, vas, vas és cserép formájában, azt később megjelentette szolgájának, Dániel prófétának, most már nem kívánatos fémek, hanem visszataszító vadállatok képében.

Mikor kapta ezt a látomást Dániel?

Dániel könyve 7. fejezete így kezdődik: "Belsacárnak, a babiloni királynak első esztendejében álmot látott Dániel és fejének látásait az ő ágyában. Az álmot akkor följegyezte, a dolog velejét elmondta." A Biblia megadja ennek az isteni kinyilatkoztatásnak is a pontos időpontját. Belsacár első esztendeje i. e. 553/552. Láthatjuk, hogy az első profetikus kinyilatkoztatás után ötven évvel részesült Dániel ebben az álomban. Közben hosszú idő telt el. Nabukodonozor uralkodása után a babiloni birodalom hanyatlásnak indult. Evil-Merodák és Nabonidész vette át a kormányzást, és utóbbi távollétében Belsacárt bízták meg az ország vezetésével. Uralkodásának kezdetén, i. e. 553-ban szólt Isten Dániel prófétához.

Olvassuk el az álom elejét is! "Szólt Dániel, és mondta: Láttam az én látomásomban éjszaka, és íme az égnek négy szele háborút támasztott a nagy tengeren. És négy nagy állat jött fel a tengerből, egyik különböző a másiktól." (7,2-3) Ez volt a látomás, és ezután kezdi részletezni, hogy milyen állatokat látott, de figyeljünk föl a kezdetre, hiszen a látomásban, az álomban minden jelképes. Dániel látott tehát egy óriási tengert, szelek fújtak, a tenger viharos lett, és a viharzó tengerből négy vadállat emelkedett ki egymás után.

Vajon mivel azonosítható ez a kezdet, a látomás kerete? A Bibliában a tenger mindig a sokaság, a népek jelképe. Pontos azonosítása a Jelenések könyve 17. fejezetének 15. versében található: "És monda nékem [János apostolnak az angyal Pátmosz szigetén]: A vizek, amelyeket láttál... népek azok és sokaságok és nemzetek és nyelvek." A tenger irodalmi jelképpé is lett. Ki ne ismerné Petőfinek a Föltámadott a tenger, a népek tengere kezdetű versét?

Mit jelent az, hogy "szél támadt a tengeren"? A szél a Bibliában a történelmi sorsfordulóknak a jelképe. A magyar irodalomnál maradva Vörösmarty Elősző c. költeményében ennek a bibliai jelképnek az átvételével találkozunk. Így kezdődik:

"A vész kitört.
Vérfagylaló keze
Emberfejekkel labdázott az égre,
Emberszívekben dúltak lábai,
Lélegzetétől meghervadt az élet,
A szellemek világa kialudt,
S az elsötétült égnek arcain
Vad fénnyel a villámok rajzolák le
Az ellenséges istenek haragját.
És folyton-folyvást ordított a vész,
Mint egy veszetté bőszült szörnyeteg..."

Vajon mit ábrázolnak a tengerből feljövő állatok? Dániel könyve 7. fejezet 17. versét nézzük meg, mert ezt a jelképet még ugyanebben a fejezetben azonosítja a Szentírás. "Ezek a nagy állatok, amik négyen voltak, négy király, amelyek támadnak e földön." Tehát a Biblia azt mondja, hogy négy király. A Bibliában a király a mindenkori politikai hatalom jelképe, függetlenül attól, hogy a királyság intézménye letűnőfélben van az emberiség történelmében. Négy, egymást felváltó politikai hatalomról van itt szó, négy olyan birodalomról, amelyet helyhez lehet kötni, amelynek van székhelye, központja, ahonnan irányítják, és onnan indul ki a világot leigázó útjára. Láthatjuk, hogy párhuzamos a két látomás. Isten a pogány király előtt kívánatosnak mutatta e birodalmakat, noha a fémek értékcsökkenése jelzi egyre gyengülő voltukat. Dániel prófétának azonban Isten olyan látomást adott, hogy ezek egyáltalán nem kívánatos birodalmak, mivel visszaélnek hatalmukkal. Egy hívő embernek nem az államhatalom a hátborzongató, amely mintegy sorsszerűen korrumpálja, bűnbe viszi birtokosát, mellyel csak visszaélni lehet. Nem! A Biblia arról beszél, hogy Isten maga hozta létre az államot mindjárt az özönvíz után, mégpedig azért, hogy az emberi együttélést szabályozza (1Móz 9,5-6). A földi hatalom történetét sajnálatos módon, de nem szükségképpen kíséri szinte kizárólagosan a jogtiprás és az elnyomás. A világbirodalmakat vérengző vadállatokként mutatja be a Szentírás: az első oroszlán, a második medve, a harmadik párduc, a negyedik - amely már az ókorban megszületik, de egészen a történelem végéig terjed a befolyása - egy semmi máshoz nem hasonlítható hatalom. E fenevad, az előbb bemutatott valamennyi vadállat gonoszságát magába foglalja.

Ennyi maga a keret, ezt látta Dániel.

Mielőtt rátérnénk az azonosításra, végezzünk egy összehasonlítást, és nézzük meg a két profetikus álom párhuzamát.

Isten mindkettőben az egész emberi történelemről adott kinyilatkoztatást. Az aranynak megfelel az oroszlán, az ezüstnek a medve. A két ezüst kar a kettősséget kifejezve, döbbenetes hasonlóságot mutat az egyik oldaláról a másikra átforduló medvével. A réz párhuzama a párduc. Figyeljük meg azt is, hogy a negyedik áll mindkettőnek a középpontjában, hiszen ennek a hatalma terjed egészen Jézus második eljöveteléig. Ennek két része van, egyrészt a vas, másrészt a vas és cserép, tehát a lábszár és a lábujjak; a második álomban a fenevad és rajta a tíz szarv, a tíz szarv közül pedig egy különleges módon kinövő kis szarv, amely három további szarvat szakít ki és aláz meg.

A második álom részletezőbb az elsőnél, mintegy kiegészíti azt. Főleg a vég idejéig terjedő negyedik hatalom jellegéről és tevékenységéről értesülünk részletesen. A 2. fejezetben maga Dániel mondta, hogy ez az álom az utolsó időkig adja meg Nabukodonozor királynak mindazt, ami lesz. A 7. fejezetből is ez tűnik ki: a negyedik állat iszonyatos tulajdonságainak és tetteinek leírása közben felvillan, hogy a hatalma a vég idejéig tart, miközben már kezdetét veszi a mennyei ítélet.

Olvassuk el a végső időkre szóló jeleket a 9-10. versből: "Néztem, amíg királyi székek tétettek, és az öregkorú leült, ruhája hófehér, fejének haja, mint a tiszta gyapjú, széke tüzes láng, ennek kerekei égő tűz. Tűzfolyam folyt és jött ki az ő színe felől, ezerszer ezren szolgáltak néki, és tízezerszer tízezren álltak Őelőtte. Ítélők ültek le, és könyvek nyittattak meg."

A 13. verstől így folytatódik: "Láttam éjszakai látásokban, és íme, az égnek felhőiben mint valami emberfia jött; és ment az öregkorúhoz" (szó szerinti fordításban: napok őse), "és eleibe vitték Őt. És adott néki hatalmat, dicsőséget és országot, és minden nép, nemzet és nyelv néki szolgált; az Ő hatalma örökkévaló hatalom, amely el nem múlik, és az Ő országa meg nem rontatik." A 18. vers: "De a magasságos egeknek szentjei veszik majd az országot, és bírják majd az országot örökké, és örökkön örökké." A látomás közben még a 27. vers is ezzel foglalkozik: "Az ország pedig és a hatalom és az egész ég alatt levő országok nagysága átadatik a magasságos egek szentjei népének; az Ő országa örökkévaló ország, és minden hatalmasság néki szolgál és engedelmeskedik." Azért kell előrevenni ezeket a Biblia-szövegeket, hogy kétség kívül láthassuk - még mielőtt rátérnénk a történelem végigpásztázására - ennek a jövendölésnek az érvénye a legutolsó időkig szól.

A történelmi azonosítás előtt szükséges megemlíteni, hogy minden bibliai prófécia evangélium. Ebben az a "jó hír", hogy bár az egész föld a hatalomért verseng, van valaki, aki kezében tartja a történelmet, aki igazságosan ítél, és felelősségre von mindenkit az életéért. Az pedig, hogy kinek a kezébe kerül a hatalom, Őtőle függ, nem pedig a bitorlók akaratától.