A názáreti Jézust zsidó és római tárgyalásokon hallgatták ki, megkorbácsolták és kereszthalálra ítélték. A korbácsolás mély csíkokban zúzta, szakította húsát, jelentős vérveszteséget okozva, ami valószínűleg keringési sokk beálltához vezetett, amit az a tény is bizonyítani látszik, hogy Jézus túl gyenge volt a keresztrúd (patibulum) Golgotára viteléhez. A keresztrefeszítés helyén csuklóit a patibulumhoz szegezték, és miután a patibulumot egy függőleges cölöpre (stipes) emelték, lábait a stipeshez szegezték.

A keresztrefeszítés fő kórélettani hatása a normális légzés zavara volt. Eszerint tehát a halál oka elsődlegesen keringési sokk és fulladás volt. Jézus halálát a dárda tette bizonyossá, amivel egy katona az oldalába szúrt. A mai orvostudomány értelmezése szerint a történelmi bizonyítékok arra utalnak, hogy Jézus halott volt, amikor levették a keresztről.

A názáreti Jézus élete és tanításai egy világvallás, a kereszténység alapját képezik, érezhetően befolyásolták az emberi történelem menetét, és a betegekhez való könyörületes viszonyulás kívánalma folytán a modern orvostudomány kialakulásához is hozzájárultak. Jézusnak mint történelmi személyiségnek a kiválósága és a halálához kapcsolódó szenvedés és küzdelem arra késztetett bennünket, hogy több tudományág bevonásával vizsgáljuk meg a keresztrefeszítés körülményeit. Ebből következik, hogy nem teológiai tanulmány elkészítése volt a szándékunk, hanem inkább egy orvosilag, történelmileg hiteles beszámoló annak fizikai haláláról, akit Jézus Krisztusnak neveztek.