Ha felütünk egy vízzel is foglalkozó szakkönyvet, ilyet olvashatunk: "A víz, mint oldószer: A víz a legközönségesebb, egyetemes oldószer. Kisebb-nagyobb mértékben oldja mind a litoszféra (Litoszféra = kőzetburok. A Föld legkülső, kőzetekből álló gömbhéja.) kőzetanyagait, mind a légkör gázösszetevőit. Fontos oldószere a sóknak, fehérjéknek, cukroknak. Így lehet szállítóközeg az élőlényekben és körülöttük is. A természetben legtöbbször sóoldatok formájában fordul elő. Oldó hatását fokozza, hogy bizonyos anyagok (pl. CO²) felvételével híg savvá vagy esetleg lúggá alakulhat, így nő az oldó hatása. A levegő CO²-tartalmából oldva híg szénsavvá alakul, ez pedig jól oldja a kalcium- és magnézium-karbonátokat. Ez megváltoztatja a víz ún. keménységét. A keménység mutatja meg, hogy mennyi karbonátos anyagot oldott magába a víz. Az oldott sók mennyisége befolyásolja fizikai tulajdonságait is, mint például: fagyáspont, forráspont, vezetőképesség, íz." (Elődi Pál: Biokémia. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1980)

Ha ásványvizet fogyasztunk – a fenti meghatározás alapján – származási helytől függően, különféle összetételű és anyagtartalmú vizek közül választhatunk. Végül is a magas arzéntartalmú víz is ásványvíz, csak a fogyasztása halált okoz. Egyes területeken a nitrátos víz jelent egészségügyi kockázatot.

Most pedig tekintsük át a kemény vizek problémáját!
A víz keménysége: víz természetes körforgása során a lágy esővíz ásványi anyagokat old ki a talajból, főleg meszet, gipszet és magnézium-szulfátot. Az adott kőzetkörnyezet ásványi összetételétől függően több vagy kevesebb ilyen oldott ásványi anyag van a vízben. Nagy mennyiségű ásványi anyag nagy vízkeménységet jelent. Így például egyes ásványvizek különösen keménynek számítanak. Általában a közepesen kemény vizet tekintjük jó ivóvíznek. A vízkeménységet gyakran adják meg német keménységi fokban (°d vagy °dH). Ennek értékeit általában négy fokozatra osztják:

1. 0–7°d – lágy,
2. 7–14°d – középkemény,
3. 14–21°d – kemény,
4. 21°d fölött nagyon kemény.

Egy a keménységi foka annak a víznek, amelynek egy literjében 10 mg kalcium- vagy magnézium-só található. (Egy liter Theodora ásványvíz a maga 302 mg/l kalcium- és magnéziumtartalmával eszerint 30,2°d kemény, ami nagyon kemény víznek számít.

Tehát egészségügyi szempontból problémásak lehetnek a magas ásványianyag-tartalmú, egyébként tiszta és egészségesnek kikiáltott vizek is? Ebben a vonatkozásban a kloridos, sós vizek problémája a fokozott nátriumklorid-bevitel és ennek káros hatásai kapcsán elég közismert. De mi a helyzet a kemény vizekkel?

Miközben a csapadék a földre jut, már a legalsó légkör szennyeződéseit is magába oldja. A levegőben lévő szennyeződések átalakulásával gyengén savas oldatként is lehullhat a csapadék. A talajra érkezve és azon áthaladva, a talajban lezajló életjelenségek melléktermékét, a szén-dioxidot is felveszi, és még savasabbá válik. Ez a gyengén savas oldat mészkőterületeken a kőzet repedéseibe jut, ott lassan lefelé szivárog. Savtartalmánál fogva oldja a mészkövet, és amíg a kőzetrepedésekben nyomás alatt van, oldatban tartja a bele oldódott ásványi anyagokat. Amikor kiér a kőzet járataiból és forrásként a felszínre bukkan, csökken a nyomása és széndioxid-tartalma is elillan. Ekkor már nincs, ami oldatban tartsa a kalciumot és magnéziumot, így ez gátak (édesvízi mészkő) vagy barlangi cseppkövek formájában kirakódik. Az édesvízi mészkő képződése a barlangi cseppkövek növekedésénél lényegesen gyorsabb – ahol a patakban a víz jobban csobog, és emiatt elillan a széndioxid-tartalom, esetleg vízi növényeken folyik át, amelyek életműködésük során elvonják a szén-dioxid egy részét a vízből, ott mésztufa gátak keletkeznek, akár viszonylag rövid idő alatt is. Ilyen mésztufa torlaszban lett kialakítva az európai hírű lillafüredi Anna-barlang, a Bükk-hegység keleti lábánál, de ilyen mésztufa gátak sorozatán csobog a Szalajka-völgyi Fátyol-vízesés is.

Az emberi szervezetben – bár mások a nyomásviszonyok és a kémhatás sem egyezik meg minden esetben az előzőekben felsorolt körülményekkel – a folyamat hasonlóan játszódik le. A nagy ásványianyag-tartalmú ásványvizek – főként a szénsavval dúsítottak – tekintélyes mennyiségű kalciumot és magnéziumot szállítanak a szervezetünkbe. Aztán a szén-dioxid egy része eltávozik a szervezetünkből, csökken a folyadék azon képessége, hogy a meszet oldatban tartsa, így annak egy része lerakódik a szervezetben. Kiülepedik a vesében, hajszálerekben, de még a szem üvegtestében is képes lerakódni.