Előző számunkban rövid elemzést jelentettünk meg a hirtelen népszerűvé vált Dan Brownregény, A Da Vinci-kód Bibliával kapcsolatos téves állításairól. Azonban adósok maradtunk a nagy sikerű könyv egyháztörténeti szempontú vizsgálatával. Hiszen a regény a Jézus korabeli történelmi eseményektől egészen napjainkig göngyölíti a szálakat, ama titokzatos Grál-rejtély után nyomozva. Hogy a szerző a kereszténységnek vagy a IV. századi keresztény egyháznak az evangéliumi tanítástól jócskán eltérő gyakorlatát bizonyítsa, a kereszténység pogány, Bibliától idegen elemekkel való keveredésének tényeit taglalja. Miképpen tudott a korai századoktól üldözött, szektának tartott keresztény vallás Nagy Constantinus császár (i. sz. 313-337) uralkodásának idején az egész Római Birodalom hivatalos vallásává válni? A könyvben szereplo nevezetes Grálkutató, Sir Leigh Teabing a következő történelmi tényekkel próbálja igazolni nem kis horderejű állításait:

"Constantinus idejében Róma hivatalos vallása a Napkultusz volt, a Sol Invictus, azaz a Legyőzhetetlen Nap imádata, és maga Constantinus volt a főpap. A császár legnagyobb szerencsétlenségére Rómát egyre erősödő vallási felfordulás rázta meg. Három évszázaddal Jézus Krisztus keresztre feszítése után megsokszorozódtak a kereszténység hívei. A keresztények és a pogányok háborút vívtak egymással, és az összeütközés olyan méreteket öltött, hogy Róma kettészakításával fenyegetett. Constantinus úgy döntött, hogy tenni kell valamit. Kr. u. 325-ben elhatározta, hogy egyetlen vallás, a kereszténység alatt egyesíti Rómát.
Sophie meg volt lepve.
- Miért választotta volna egy pogány császár a kereszténységet hivatalos vallásnak?
Teabing felkacagott:
- Constantinus nagyon jó üzletember volt. Látta, hogy a kereszténység emelkedőben van, és egyszerűen a nyerő lóra tett. A történészek máig csodálják azt a ragyogó húzást, amellyel Constantinus áttérítette a napimádó pogányokat a kereszténységre. Beolvasztva a pogány szimbólumokat, jeles napokat és szertartásokat a térhódító keresztény hagyományba, egyfajta hibrid vallást hozott létre, amely mindkét fél számára elfogadható volt.
- Transmogrifi káció - mondta Langdon. - A pogány vallás elemeinek jelenléte a kereszténység szimbolikájában tagadhatatlan. Az egyiptomi napkorongból lett a katolikus szentek glóriája. A csodásan fogant fi át, Hóruszt dajkáló Ízisz ábrázolása nyomán születtek meg Szűz Mária és a kisded modern képei. És a katolikus szertartásnak gyakorlatilag valamennyi eleme, a püspöksüveg, az oltár, a templomi ének, az úrvacsora (az oltári szentség) az 'Isten-evés' aktusa mind közvetlenül a korábbi pogány misztériumvallásokból származik.
Teabing felnyögött.
- Sose hagyd, hogy egy szimbólumkutató elkezdje sorolni a keresztény ikonokat. A kereszténységben semmi sem eredeti. A Krisztus előtti Mithras, akit Napistennek vagy a Világ Fényének neveztek, december 25-én született, meghalt, sziklasírba temették, majd három nap múlva feltámadt. Mit ad isten, Ozirisznek, Adonisznak és Dionüszosznak szintén december 25-én van a születésnapja. Az újszülött Krisnát arannyal, tömjénnel és mirhával ajándékozták meg. Még a kereszténység heti ünnepnapját is a pogányoktól lopták.
- Mire gondol?
- Eredetileg - mondta Langdon - a zsidók (és a keresztények) a sabbatot, azaz a szombatot tisztelték meg, de Constantinus ezt megváltoztatta, hogy egybeessen a pogányok Napünnepével.
Langdon vigyorogva elhallgatott.
- A mai templomba járók többsége is a vasárnapi misét látogatja, miközben fogalma sincs arról, hogy a pogány Napisten heti ünnepét, a vasárnapot tiszteli meg, aminek angol vagy német elnevezése máig őrzi a nap nevét." (Dan Brown: A Da Vinci-kód, 338-339. o.)

A regény röviden, lényegre törően, de itt is kissé elnagyoltan mutat rá azokra a kényes és gyakran elfelejtett történelmi eseményekre, amelyek máig meghatározzák a kereszténység arculatát. A XIX. századi egyháztörténész, Ranke szerint az ún. IV. századi "constantinusi fordulat gutaütésként érte a bibliai kereszténységet".

A regényben szereplő Sir Leigh Teabing feltételezése szerint is Nagy Constantinus uralkodása és egyházpolitikája nagymértékben meghatározta a kereszténység későbbi történelmét. Vajon igazak-e a könyvben leírt állítások? Mennyiben felelős a IV. századi római császár a kereszténység ilyen mérvű változásáért, torzulásáért, és menynyiben voltak felelősök a kora keresztény egyház tanítói és vezetői? Teabing szerint a nagy constantinusi fordulat három pontban változtatta meg alapvetően a keresztény vallás gyakorlatát:

• a keleti misztériumvallásokból hozott szimbólumok és szertartások beépülése a keresztény tanításokba és liturgiába,
• a karácsonyünneplés, amely az ősi Mithraskultusz egyik elemének beolvasztása a keresztény ünnepkörbe,
• a keresztények heti nyugalomnapjának, a szombatnak vasárnapra való változtatása.

Az első két változtatással a következő számunkban szeretnénk részletesebben foglalkozni, az utóbbival, vagyis a szombat-vasárnap kérdéssel e tanulmányuk keretében - természetesen a teljesség igénye nélkül. Tesszük ezt azért is, mivel nemcsak történelmi szempontból lehet érdekes, hogy miként változott át a Jézus és az őskeresztények által ünnepelt heti szombatnapi nyugalom vasárnapünnepléssé, hanem úgy gondoljuk, érdemes azon is elgondolkodni, hogy a ma élő keresztények nagy részének fogalma sincs arról: emberi hagyományt követnek isteni rendelés helyett. Hogy ennek a fontos kérdésnek személyesen is utánajárjunk és lépésről lépésre átgondoljuk, röviden a következő alapvető kérdésekre kell választ kapnunk. A Szentírás szerint:

• Jézus mely napot szentelte a heti nyugalomnapnak?
• Szándékában állt-e a szombatünneplést megváltoztatni vagy eltörölni?
• Jézus mennybemenetele után az apostolok és a tanítványok melyik napot ünnepelték rendszeresen: a szombatot vagy a vasárnapot?
• Mi idézte elő az első századokban a szombatünneplés vasárnapra változtatását a Római Birodalomban?