Mindenkit érdekel, mindenki beszél róla, mindenki a bőrén érzi, de szinte senki sem veszi komolyan. Legutóbb az ENSZ szakértői tártak félelmetes jövőképet a világ elé. Tudományos jelentésükben az áll, hogy mindössze az elkövetkezendő 14 év áll rendelkezésünkre egy visszafordíthatatlan ökológiai katasztrófa elhárítására. Mario Molina –az ózonlyuk felfedezéséért Nobel-díjjal jutalmazott klímakutató – állítja, hogy Magyarország is a különösen veszélyeztetett térségek közé tartozik: trópusi nyarat, ugyanakkor hatalmas viharokat, az állatok elvándorlását prognosztizálja jelentésében. Vajon mennyiben képesek a jóléti társadalmak – főként az Egyesült Államok és Európa – változtatni fogyasztói szokásaikon, kényelmi szempontjaikon, az alapvető gazdasági érdekeiket sértő technológiákon? Az alábbiakban Al Gore Kellemetlen igazság című, 2007-ben Oscar-díjat nyert filmjéből és azonos című könyvéből válogattunk idézeteket, amelyek segítenek megérteni a globális klímaváltozás Földünk egészére kiható következményeit, összefüggéseit.

A globális felmelegedés hatására a Föld csaknem minden hófödte hegycsúcsa, hegyi gleccsere olvad, sokuk meglehetősen gyorsan. Még ebben az évtizedben el fog tűnni a hó a Kilimandzsáróról. A Himalájában különleges probléma áll fenn: a Tibeti-fennsík gleccsereire a globális felmelegedés rendkívül erőteljesen hat. A Himalája százszor annyi jeget raktároz, mint az Alpok, és táplálja a Tibeti-fennsíkon eredő hét nagy folyót – a Föld népességének 40 százaléka számára ezek biztosítják a szükséges ivóvíz több mint felét. A következő fél évszázadban ennek az óriási embertömegnek nagyon komoly ivóvízhiánnyal kell számolnia, hacsak a világ bátran és gyorsan nem cselekszik a globális felmelegedés enyhítéséért.

A Föld ökológiai rendszerének legsérülékenyebb része a légkör. A Nap energiája fényhullámok formájában hatol a légkörbe, és felmelegíti a Földet. Ennek az energiának egy része melegíti a földfelszínt, azután infravörös hullámok formájában visszasugárzódik az űrbe. Normális körülmények között a távozó infravörös sugárzásból valamennyit a légkör természetes úton visszatart – és ez jó dolog, hiszen a Föld hőmérséklete kellemes határok között marad. Napjainkban azzal a problémával szembesülünk, hogy a légkörnek ezt a vékony rétegét az emberi tevékenység hatására hatalmas mennyiségű szén-dioxid és egyéb üvegházhatású gáz terheli. A légkör egyre növekvő szennyezése jelentős részét foglyul ejti annak az infravörös sugárzásnak, amely máskülönben elhagyná a légkört és az univerzumba távozna. Ennek következtében a Föld légköre és óceánjai veszélyes mértékben felmelegednek.

Ha az óceánok melegszenek, a viharok egyre erősebbé válnak. Egyre több olyan tanulmány születik, amely megerősíti, hogy az óceánok felszíni rétegének melegedése növeli a hőáramlási energiát, ami egyre több erős hurrikánt táplál. A globális fölmelegedés a hurrikánok gyakoriságának növekedéséhez is vezet, és ez erősebb hatás, mint a mélytengeri áramlatok régóta ismert természetes ciklusa. Az Egyesült Államokat 2004-ben számos nagy hurrikán sújtotta, ezért a nyugati médiában Japán időjárása nem kapott elég figyelmet. Pedig ugyanebben az évben Japánban a tájfunok száma minden korábbinál nagyobb volt. Az addigi rekord évi hat tájfun volt, míg 2004-ben már tíz tájfun sújtotta Japánt. A tájfunok, hurrikánok és forgószelek lényegében hasonló időjárási jelenségek, az óceántól függenek, amely fölött keletkeznek. 2006 tavaszán Ausztráliát több, szokatlanul vad, 5-ös erősségű forgószél sújtotta, közöttük a Monica, amely az Ausztrália partjainál mért minden eddigi forgószélnél erősebb volt – erősebb, mint a Katrina, a Rita vagy a Wilma hurrikán. Korábban azt állították, hogy a dél-atlanti térségben nem fordulhatnak elő hurrikánok. Ebben az évben megtörtént, ami azelőtt sohasem: hurrikán sújtotta Brazíliát. Az 1970-es évek óta az Atlanti-óceánon és a Csendes-óceánon kialakuló nagy viharok hossza és intenzitása 50 százalékkal nőtt. A következmények borzalmasak voltak. Nincsenek szavak, amelyek leírhatnák.

A víz melegedése növeli a viharok nedvességtartalmát, a melegebb levegő pedig megtartja a páratöbbletet. Amikor a körülmények felhőszakadást váltanak ki, a nedvesség nagy része egyszerre, heves esők vagy hóesések formájában zúdul le. Részben ennek eredményeként a nagy áradások száma minden kontinensen évtizedről évtizedre növekszik. A UPI hírügynökség 2005. augusztus 26-án így foglalta össze sok európai érzéseit: „Az időjárás Európában megőrült.” Az áradások Ázsiában is drámaian megszaporodtak. 2005 júliusában az indiai Mumbayban 24 óra alatt 94 cm eső esett. A vízszint elérte a 213 cm-t. Nyugat-Indiában a halottak száma meghaladta az ezret. A Föld elsivatagosodása, aszályok, éhínségek Paradox módon a globális felmelegedés hatására nem csak az árvizek, de az aszályok száma is növekszik. Például, miközben Kína Anhui tartományában hosszú, súlyos szárazságtól szenvedtek, a szomszédos területeken árvizek voltak. Ennek az ellentmondásnak az egyik oka, hogy a globális felmelegedés nemcsak megnöveli a csapadék mennyiségét, hanem egyidejűleg meg is változtatja annak eloszlását. Hihetetlen tragédiák bontakoztak ki Afrikában, Dél-Szudánban, amely a Csád-tótól keletre terül el. A hatalmas szárazságok is hozzájárultak ahhoz, hogy az éhínség milliókat veszélyeztet, és ebben a régióban mindennapossá váltak a tömeggyilkosságok. Sok bonyolult oka van az éhínségnek és a népirtásnak, de közülük a Csád-tó eltűnéséről keveset beszéltek. Ez a tó korábban a világ hatodik legnagyobb tava volt, ám az elmúlt 40 év során lényegében eltűnt. A globális felmelegedés paradox hatásának másik oka, hogy amíg az óceánok jobban párolognak, és a meleg levegőt több vízgőzzel telítik, a talaj nedvességet veszít. Részben ennek következménye, hogy az elsivatagosodás évtizedről évtizedre nő.

Paradox módon a globális felmelegedés hatására nem csak az árvizek, de az aszályok száma is növekszik. Például, miközben Kína Anhui tartományában hosszú, súlyos szárazságtól szenvedtek, a szomszédos területeken árvizek voltak. Ennek az ellentmondásnak az egyik oka, hogy a globális felmelegedés nemcsak megnöveli a csapadék mennyiségét, hanem egyidejűleg meg is változtatja annak eloszlását. Hihetetlen tragédiák bontakoztak ki Afrikában, Dél-Szudánban, amely a Csád-tótól keletre terül el. A hatalmas szárazságok is hozzájárultak ahhoz, hogy az éhínség milliókat veszélyeztet, és ebben a régióban mindennapossá váltak a tömeggyilkosságok. Sok bonyolult oka van az éhínségnek és a népirtásnak, de közülük a Csád-tó eltűnéséről keveset beszéltek. Ez a tó korábban a világ hatodik legnagyobb tava volt, ám az elmúlt 40 év során lényegében eltűnt. A globális felmelegedés paradox hatásának másik oka, hogy amíg az óceánok jobban párolognak, és a meleg levegőt több vízgőzzel telítik, a talaj nedvességet veszít. Részben ennek következménye, hogy az elsivatagosodás évtizedről évtizedre nő.

Az Északi-sarkvidék (Arktisz) és a Déli-sarkvidék (Antarktisz) régiói különösen érzékenyen jelzik a globális felmelegedés hatásait. Mindkettő a fagy birodalma, a tudósok itt gyorsabban látják a változásokat, így az éghajlatváltozás hatásait is korábban és határozottabban észlelik, mint bárhol másutt a Földön. A Földnek ez a két sarka látszólag nagyon hasonlít egymásra, a felszín alatt azonban rendkívüli különbségek vannak. A Déli-sarkvidék masszív, 3000 méter jégsapkájával szemben az Északi-sarkvidék jégtakarója átlagosan kevesebb mint 3 méter vastag. A különbség oka pedig a sarkvidékek jege alatt rejlik: a Déli-sarkvidék szárazföld, amelyet óceán vesz körül. Az Északi-sarkvidék úszó jege vékony, akárcsak az Északi-tengert körülvevő szárazföldek fagyott talajrétege. Ennek eredményeként az Északi-sarkvidéken a globális felmelegedés legsúlyosabb hatása a felgyorsult olvadás. Itt a hőmérséklet gyorsabban emelkedik, mint a bolygó bármely más pontján. Az alaszkai tundrán korábban 225 napon keresztül fagyottak voltak az utak. Ez mostanában 80 alá csökkent, mert a tavasz korábban, az ősz pedig később köszönt be, s a hőmérséklet egyre csak emelkedik. 1970-től kezdve egy hirtelen zuhanás észlelhető az Északi-sark jégmezőjének mennyiségében, kiterjedésében és vastagságában. Ez 40 százalékkal csökkent 40 év alatt, most pedig már két fő tanulmány is azt mutatja, hogy az elkövetkező 50-70 évben a nyári időszakban teljesen eltűnik majd, pedig jelenleg döntő szerepet játszik a Föld hűtésében. Az állandóan fagyott területek olvadása miatt a csővezetékek is veszélyben vannak. Erőteljesebb a felmelegedés az Északi-sarkon és az Északi-óceánon, mint bárhol máshol a bolygón. Ez veszélyezteti azoknak az állatfajoknak a létét, amelyek élete a jégtől függ. Egy új tudományos tanulmány beszámol arról, hogy sok jegesmedve fullad vízbe, mert sokkal nagyobb távokat kell átúszniuk, amíg egyik jégtáblától a másikig érnek. A jég széle egyes helyeken 50-60 km-re van a tengerparttól.

A világ éghajlatát legjobban úgy érthetjük meg, ha elképzeljük, amint egy gép újraoszlatja a hőt az Egyenlítő és a térítők felől a sarkok felé. Ez a sarkok felé mozgatja a tengeráramlásokat és a szeleket is. Az éghajlatváltozás kezd olyan mérvűvé válni, hogy megtörténhet az áramlatok módosulása, aminek kiszámíthatatlan következményei lehetnek az egész civilizációra. A Föld éghajlati rendszerének egyik meglepően törékeny eleme az Atlanti-óceán északi fele, ahol a Golf-áramlás találkozik az Északi-sarkvidékről Grönlandon keresztül érkező hideg szelekkel. Ahol a kétféle áramlás egymásba ütközik, a hő elillan a Golf-áramlatból, és az uralkodó széljárás gőz formájában keletre szállítja, Nyugat-Európa fölé. A tengeráramlások mind kapcsolatban állnak egymással, és hurkot képeznek, amit „globális óceáni szállítószalag”-nak neveznek. A párologtatás után az Atlanti-óceánban visszamaradt víz nemcsak hűvösebb, hanem sósabb is, mert az összes só a vízben marad, így koncentrációja megnő. A víz sokkal nehezebbé válik, ezért bámulatos intenzitással, másodpercenként 20 millió m3 víz süllyed le a mélybe. Az a hely, ahol az óceán feneke felé a vízáram lezúdul, egyúttal a dél felé tartó hidegáramlás kezdőpontja, amely az áramlatot déli irányba fordítja.

Az alacsonyan fekvő csendes-óceáni szigetek sok lakóit az emelkedő tengerszint miatt Új-Zélandra kellett evakuálni. A tengerszint további emelkedésével víz alá kerülne számtalan sziget, de eltűnne például Florida jelentős része és a San Franciscó-i öböl, Hollandiát pedig teljesen elpusztítaná az emelkedő tengerszint. Pekingből több mint 20 millió embert kellene kitelepíteni, Sanghajból és környékéről több mint 40 millió, Kalkuttából és Bangladesből 60 millió embert kellene evakuálni. Jézus Krisztus és Julius Caesar idejére az emberi népesség negyedmilliárdra növekedett. 1776-ra, az Egyesült Államok megalapításának idejére elérte az egymilliárdot. A II. világháborút követően a kétmilliárdot éppen átlépte, jelenleg 6,5 milliárd. Nemzedékem még megéli, hogy bolygónk népessége meghaladja a 9 milliárdot. Erkölcsi kötelességünk számításba venni, hogy ez a drámai változás hogyan hat fajunk és a Föld kapcsolatára. A népességnövekedés legjobban a fejlődő országokat sújtja, ahol a legnagyobb a szegénység. A gyors népességnövekedés hatására az élelem, a víz, az energia és az összes természeti erőforrás iránt nő a kereslet. Ez az oka annak, hogy mindenütt irtják az erdőket. A véletlen tüzek is egyre gyakoribbá válnak, mivel a magasabb hőmérséklet hatására a talaj és a levelek kiszáradnak.

Látszólag az a legegyszerűbb, ha egyáltalán nem gondolunk az éghajlati válságra. Ha körülményeink jelentős megváltozása lassan, fokozatosan történik, akkor képesek vagyunk egészen addig nyugodtan ülni és tudomást sem venni az események komolyságáról, amíg be nem következik a katasztrófa. Az éghajlati válsággal kapcsolatos gondolkodásunkban a másik problémát az a széles szakadék jelenti, amit C. P. Snow „két kultúra” néven írt le. A tudomány egy célt tart szem előtt: a szűkülő részletekben mind pallérozottabb tudásra szert tenni. A specializáció olyan mértékű, hogy mi, többiek, egyre nehezebben tudjuk a tudósok következtetéseit megérteni, bölcsességüket érthető nyelvre lefordítani. Ráadásul a bizonytalanság a politikát ugyan megbénítja, de a tudomány jól megvan vele, ezért a tudósok nehezen szánják el magukat arra, hogy megkondítsák a vészharangot. Ha kutatási eredményeik világossá teszik is, hogy komoly veszélyben vagyunk, első ötletük az, hogy meg kell ismételni a kísérletet, ugyanaz lesz-e az eredmény másodszor is? Másrészt a köztudatban él az a téveszme, miszerint a tudományos világ nem tud megegyezni arról, hogy a következő három állítás igaz-e vagy sem:
1. a globális felmelegedés valós tény;
2. a felmelegedés elsődleges okai az emberek;
3. a következmények olyan veszélyesek, hogy azonnali cselekvést tesznek szükségessé.
Gondolkodásunkban a harmadik probléma az a tévhit, miszerint választanunk kell az egészséges gazdaság és egészséges környezet között. A Fehér Ház által szervezett egyik konferenciára a kormány megbízásából készítettek egy brosúrát a „Globális gondoskodás” témaköréről, hogy meggyőzzék az embereket: tesznek valamit a világ környezetvédelméért. A kiadvány egyik képe azt ábrázolja, hogyan képzelik a megbízók a környezet és a gazdaság egyensúlyát. Az illusztráció azt a széles körben elterjedt nézetet jelképezi, amely szerint az Egyesült Államoknak választania kell a gazdaság és a környezet között. A kép egy régimódi mérleget ábrázol. Az egyik serpenyőben aranyrudak vannak, amelyek a gazdaságot és a gazdasági sikereket szimbolizáljál. A másik serpenyőben van – az egész bolygó! A rajz burkolt állítása nem csak az, hogy választanunk kell, hanem az is, hogy nehéz választás előtt állunk. Valójában ez az alternatíva két okból is hamis. Először is, a bolygó nélkül aligha élvezhetjük az aranyrudakat. Másodszor azért, mert ha helyesen cselekszünk, akkor gazdagságot, állásokat és lehetőségeket teremtünk. A globális felmelegedéssel kapcsolatos gondolkodás negyedik problémája a tévhit: „a probléma már olyan nagy, hogy semmit sem tehetünk ellene”. A globális felmelegedésnek mindannyian okai vagyunk, de valamennyien a megoldást részesévé válhatunk. Dönthetünk, hogy mit vásárolunk, mennyi elektromos áramot használunk, milyen autót vezetünk, és milyen életstílust folytatunk. Választásainkkal minimálisra csökkenthetjük a szén-dioxid-kibocsátásunkat. A megoldások a kezünkben vannak, csak az elhatározásra van szükségünk, hogy megtörténjenek.